Tanulmány a XXI. század nő ideáljáról:

"Korunk hősnője vékony, mint a cérna, tekintve, hogy nullaszázalékos joghurton és műanyag müzlin él, bár igaz, ami igaz, szereti a bonbonokat is. 
Tizenkilenc évesen már vannak ősz hajszálai, de sebaj, mert
így legalább naponta tudja váltogatni hajszínét. Soha nem fakul ki a pulóvere, és nincs az a folt, amit ő ki ne tudna venni egy munkásruhából. Esténként négykézláb mászik a bárpulton - hol egy üveg sör, hol az azt kortyolgató férfi után - és tamponokat dugdos a kulcslyukba. Ha hazamegy, mindent szanaszét dobál, még sincs soha rendetlenség nála. Nem vízköves sem a fürdőszobája, sem a mosógépe, és ha vacsorát készít, azt hozzávetőlegesen másfél perc alatt teszi, ami annál is könnyebben megy neki, mert például a retkek maguktól ugranak tálcájára. Imádók sorakoznak az erkélye alatt, és vetik magukat az autója elé. Ha van gyereke, az gyönyörű és rendszerint a vécé közelében játszik. Férje/kedvese rózsákkal hinti be szobáját, majd reggelit készít neki, mire ő mindezekért cserébe tengervízzel önti le a szerencsétlent. Autót csak bugyiban és melltartóban vezet, és az összes barátnője tanul valamit tőle. Elképesztő gyakorisággal zuhanyozik, mégsem száraz a bőre. Korunk hősnője vagy teli szájjal nevet, vagy nagyon rejtélyes arccal távolba meredve lépdel, mint valami végzet asszonya. Gyakran fáj a feje, gyomra, a lába, de olyankor bekap valami pirulát, és a baj fél perc alatt megszűnik. Csak kétféle időjárás létezik körülötte: vagy ragyog a nap, vagy zuhog az eső. Az előbbiben boldog, de az utóbbiban sem fázik meg, és nem megy tönkre a frizurája. Korunk hősnője mindig tudja, mit akar. És azt meg is veszi.

 

Csipke Józsika és a négy Törpe

 (szabadszájú mese felnőtteknek és nem egészen felnőtteknek, és  mindenkinek, akinek van humorérzéke, vagy szeretné, hogy legyen)

 

            Hol volt, hol nem volt, a sörösüveg hegyen is túl, ott, ahol a kottafarkú malac trombitát fúj, volt egy kerek erdő.  Illetve lehet, hogy nem volt szabályosan kerek, sőt, erdő sem mindenhol, de volt.

            Mármint erdő. Erdőcske. Meg tisztás. Az több is. Meg rét, meg patak, meg híd.  Meg házikó.

            Szóval volt ott minden, mint a Centrumban.

     

            Minden szinten, szinte minden!

           

            Az egyik rozzant viskóban tengette életét a négy törpe: Tömpe, Tompa, Zsába és Kornyika. Szegény törpéket már egy hete ott hagyta a legutóbbi házvezetőnő, pedig ő igazán sokáig bírta. Majdnem teljes három órát töltött el náluk, élvezve a ház és a törpék összes jó tulajdonságát. Illetve tulajdonságát. Illetve élvezte. Vagy mégsem?

 

            Lényegtelen a mese szempontjából, hiszen amikor Tömpe tizenhatodszor fejelte le az üvegajtót, Tompa huszonharmadszor kérdezte meg tíz perc alatt, hogy mi lesz az ebéd, Zsába negyvenkettedszer rohant fel az emeletre és vissza, és a háromszáz tizenhetedik csiga is idegszanatóriumba került, miközben Kornyika újból végig énekelte a "Csiga-biga told ki szarvadat" kezdetű kissé bugyuta gyermekdalt, akkor Hóviharka fogta magát, és hátrahagyva a törpéket, elviharzott.

 

            Így tehát a négy Törpe megint házvezetőnő nélkül maradt. Ennek következtében máris felvetette a gaz az úszómedencét, bealgásodott a kert, nem tojtak több tojást a tehenek, a malac nem adott több tejet, és a macska eddig sem fogott egeret, hát ezután sem tette.

 

            A törpék közül a legkevésbé tompa, Tömpe felemelte a telefont, és átcsörgött a szomszédba, a rút, de nagypofájú boszorkányhoz, Basszaboszihoz.

            - Halló! Itt Tömpe Törpe. Boszi, te vagy a túloldalon?

            - Itt Basszaboszi. Mi a tempó, Tömpe?

            - Kellene egy új lunya! Már megint lelépett az ügyeletes tollseprű!

            - Édesem, ha nekem kellene nálatok gályázni, én is inkább cirokra kapnék, mint hogy elviseljem azt a rozzant társaságot!

            - Ne dumálj, öreglány! Van a tarsolyodban valaki? Ismered az ízlésünket!

            - Persze! Legyen sztármanöken, mesterszakács, főkertész és luxuskurva egy személyben. Édesem, te még hiszel a mesében?

            - Jó, jó, nem baj, ha itt-ott sántít a dolog egy kicsit, csak igyekezz. Ja, és eszedbe ne jusson megint átváltoztatni magad valami hamvas csirkévé, mert úgyis lebux! Na, bontok! Csonkoltatlak!

            - Én is beléd! - tette le kaján vigyorral az arcán a telefont Boszi.

 

            Készen állt ördögi terve, amit már régóta tökéletesítgetett. Egészen pontosan azóta a csúfos nap óta, amikor a mellei leleplezték.

           

            Ismeritek a viccet, ugye, hogy mi van a nagyi két melle között?

            Hát a köldöke.

            Na, Basszaboszinál is ez volt a pontos helymeghatározás.

           

            Hogy a gyengébbek kedvéért egészen elölről kezdjem, az úgy volt, hogy Basszaboszi belezúgott a szomszédságában élő négy törpébe. Még az sem zavarta, hogy Tömpe mindennek neki ment, hogy Tompa agyilag kicsit nagyon zokni volt, hogy Zsába ha nem rohangált, akkor állandóan rángatózott az idegességtől, a legkisebb, Kornyika meg azt képzelte magáról, hogy egyszer a milánói Skálában fog énekelni, pedig még a keresztúti kisközértből is rendszeresen kidobták.

 

            Szóval Basszaboszi az egyik olyan alkalommal, amikor menetrend szerint megürült a házvezetőnői állás, készített magának cickányfarokból, fecskefészekből, száz napos záptojásból és málnaízű óvszerkivonatból egy fiatalító fürdőt.

            Látszatra nem is volt gond, egész jól összejött a dolog. Magas sarkokkal hosszított lábak, amiknek a dögösségéből kicsit levont ugyan, hogy az egyik X volt, a másik pedig kiolvashatatlan. A hasa lapos, igaz, a három rétegű haskötőtől kissé nehezen kapott levegőt. Az arcát néhány réteg vakolat tette üdévé, és a csapból kispriccelő víz harmatossá. A mellei trottytartót kaptak, rozsdamentes acélból, kovácsoltvas merevítőkkel. Szája vöröslött a frissen elfogyasztott szamócától, nyelve kéklett a szedertől, szeme lila volt, igaz, alul, nem felül. Az ajtófélfától. De az összhatást még ez sem ronthatta el.

 

            Végigtipegett a kavicsos úton, közben elegánsan kitört az egyik cipősarka, a másik meg beszorult a lépcső előtti rácsba. De azt legalább meg tudta menteni. Kissé bicegett ugyan, de azzal vigasztalta magát, hogy Merilin Monroe-t is ez tette szexissé.

            A törpék mindebből csak azt látták, hogy egy kissé alacsony, viszont erőteljes légszomjjal küzdő, csámpás lábú, tarkafejű, de hatalmas, kemény mellű bige birkózik a cipőtisztító ráccsal, majd egyik cipősarkát sikeresen kiszabadítva, hóna alatt a másik sarokkal, bekopog. Illetve bezörög. Vagyis megdöngeti az ajtót, úgy, hogy a törpéknek kishíján beszakadt a dobhártyájuk.

 

            - Finom egy némber lehet, nekem tetszik, - rohant ajtót nyitni Zsába.

            - Ezt én szeretném - indult el lefelé Tömpe, de rossz felé vette a kanyart, és egyenesen a ruhásszekrény oldalsó falán találta magát.

            - Történt valami? - kérdezte Tompa, látván a felfordulást.

            - Még nem, de mindjárt fog. Az új jövevény örömére előadom a legutóbb tanult dalomat, ami a kerekecske dombocskákról szól, sőt, a gyengébbek kedvéért szemléltetni is fogom.

 

            Közben Zsába kinyitotta az ajtót, Tömpe pedig hatszázzal belerohant az átváltozott Basszabosziba.

            - Bassza meg, kedves, nem tud vigyázni? - kérdezte mézes, de leginkább mázos mosollyal Boszi, miközben felemelte és leporolta Tömpét.

            Derékon alul kicsit tovább is porolta, mint egyébként kellett volna, de ez egyáltalán nem volt Tömpe ellenére. Közben Tompa is csatlakozott a csapathoz.

            - Jé, jött hozzánk valaki! Vendéget hívtatok?

            A többiek válaszra sem méltatták, de Boszi úgy érezte, nem hagyhatja magára Tompát.

            - Nem egészen, apafej! Én leszek az új motoros tollsöprű! Akarsz te a nyél lenni? - kacsintott egy dögöset, de ennek következtében leesett az egyik szempillája, meg a másik kontaktlencséje.

 

            Meglehetősen rövid idő alatt feltűnően sokat romlott a külseje, de még nem volt veszve semmi. Kidomborította melleit, és keblére ölelte Kornyikát, amint az éppen befejezte a szemléltetéssel egybekötött éneklést.

            - Gyere, te kis nyavalyás! - szorongatta meg kedvesen, mire az hirtelen kék-zöld-lila lett az akut levegőhiánytól.

 

            Basszaboszi úgy érezte, hogy végre eljött az ő ideje, most rövid időn belül megkaphatja mind a négy törpét. Aztán ha őket is kipipálta, akkor jöhet végre álmai hercege, a békakirály.

            Hiába, na, mindig is vonzódott az állatokhoz!

 

            Szóval vett egy nagy levegőt, és éppen körbe akart mutatni, hogy ez e ama birodalom, ahol neki kellene mindenféle alantas házimunkát elvégezni, amikor a rozsdamentes acélból készült trottytartó elengedte magát meg az óriási halmokat. Sajnos, a kovácsoltvas merevítők is a földre hulltak, minek következtében az előzőleg keblein szorongatott Kornyika néhány hónapig derékig gipszben énekelt.

            Miután teljesen leamortizálta magát - és ezáltal lelepleződött - sarkon fordult, és a közben felocsúdott Törpék harsány röhögésétől kísérve hazabicegett.

 

            Napokig nem vette fel a telefont, nem engedte be a díjbeszedőt - csak a furmányos könyveit bújta.

 

            És megszületett az ördögi terv.

            Amit most fog megvalósítani.

            Szépen, nyugodtan, módszeresen.

 

            Első lépésként maga elé vette a telefonkönyvet, és máris tárcsázta Piroskát. Az ötödik csengetés után végre felvette.

             - Na mi van, mi a fészkes fene jött már megint közbe, Agyarom? Büdös a meló? - szólalt meg udvariasnak és félénknek egyáltalán nem mondható hangon Piroska.

            - Ide figyelj, angyalbögyörőm! - hízelgett Boszi. - Lenne egy kis mellékes, ha átmenetileg ráérsz. Fogod az adást?

            - Csak akkor, ha Agyaramat is vihetem! Van egy olyan érzésem, hogy rendszeresen mellékefél. A múltkor is azt hazudta, hogy azért volt a nagyival együtt az ágyban, mert nem volt étvágya, hogy megegye. Állítólag vegetáriánus lett. Szóval, itt nekem bűzlik valami.

            - Ugyan már, nem gondolod, hogy képzelődsz? A nagyanyád a mese szerint is legalább hetven éves!

            - Te csak ne dumálj! Tudom, hogy a múltkor is azért vártam több mint két napot az elágazásnál, mert nálad nyalakodott a jómadár! De ezt még lenyelném, hanem azt már nem, hogy a múltkor a vadásszal kergetőzött a patakparton. Volt képe azt mondani, hogy csak kocogtak! De kérdezem én, mióta szokás lehúzott sliccel kocogni?

             Basszaboszi közel állt ahhoz, hogy kijöjjön a béketűrésből, de aztán erőszakot vetetett magán - a díjbeszedővel -, és folytatta.

             - Kicsi bogaram, kussolj egy aprócskát! Érdekel-e a meló, vagy nem?

            - Oké, Basszaboszi, mi az ábra? Nyomd a vakert, öreglány!

            - Szóval a négy Törpe újabb házvezetőnőt keres. Rövid meló lesz, ahogy téged ismerlek. Talán egy-két órás. És szerintem az Ordasodat is vihetnéd! - mosolygott kedvesnek egyáltalán nem nevezhetően a telefonba Boszi.

            - A négy Törpe? Azt hallottam, amilyen kicsik, olyan nagy bottal járnak. Talán mégis szabadnapoltatnom kellene Ordast, amíg oda vagyok.

            - Ha rám hallgatsz, elviszed őt is. Legfeljebb  félúton cseréltek. És akkor mindenki jól jár.

            - Nem, mégsem jó az ötlet nyanya! A végén még teljesen elveszítem az Ordast. És különben is, nem sajnálom sem   a nagyanyótól, hiszen a családban marad, sem a vadásztól, - jut is, marad is. Na de a törpék?! És rögtön négyen! Különben is megjött az én egyetlen Ordasom! Az ajánlatodat megfontolom! Menni? Vagy nem menni? Nem lesz ez itt kérdés! Csonkoltatlak! Bontok!

 

            Basszaboszi ezek után leült a nagy tükre elé, kezébe fogta a rumos poharat, és azt mondta:

            - Tükröm, tükröm, mutasd nékem, a négy Törpét megkefélem?

            - Megkeféled, megkeféled, hülyeségen jár az eszed! Vén trotty vagy te már ehhez! - vihogott a tükör, és beélesítette magát.

 

            Boszi dühösen nézte a tükrön át, hogy mi történik a szomszédban. Öreg kukkoló lévén az apró részletek sem kerülték el a figyelmét, és meglehetősen jó hangulatban várta a Törpék hívását.

 

            - Basszaboszi! Vedd föl a telefont, te csámpás dög, míg én fel nem veszem! - üvöltött a telefonba Zsába törpe. Ennek a szíves invitálásnak nem lehetett ellenállni.

            - Nyomasd a dumát, pici Törpi, ne kímélj - vigyorgott BB a telefonba. Szinte maga előtt látta Zsába enyhén lila fejét, ahogy egyre jobban torzul az átélt megrázkódtatástól.

            - Történt valami, édesem?

            - Te tudod a legjobban, vén csámpás, hogy kit küldtél a nyakunkra! - őrjöngött Zsába.

 

            Basszaboszi mája röhögött az örömtől, hogy sikerült tervének első része.

            - Figyelsz, BB? Azt mondtam, hogy ha még egyszer ilyen fehérmájú libát küldesz a nyakunkra, magam töröm el az elektromos söprűt  a hátadon! A kéjenc Ordasáról már nem is beszélve!

            - Jó, jó, higgadj le, szívem! Annyit nem ér az egész, hogy felhergeld magad, főleg ha nincs, aki lehiggasszon! Majd körülnézek a görbetükörben, hogy milyen használható munkaerő van az erdei piacon.

            - Jól jegyezd meg, hogy ha még egyszer melléfogsz, szólok a főtündérnek, hogy vonja vissza az erdei munkaerőközvetítő irodád működési engedélyét! Úgyis a szexpartner közvetítés a fő profilod, ami magában még nem lenne baj, ha nem magadat közvetítenéd ki állandóan, tizenhét éves bombázóként. Na édesem, remélem, sejted, hogy mihez tartsd magad! Csonkoltatlak! Bontok!

 

            Basszaboszi örömében táncra perdült. Eddig minden a tervei szerint megy. A törpék közel állnak a teljes összeroppanáshoz. Még egy apró tévedés, és a Törpék könyörögni fognak neki, hogy vállalja el az állást. És ő majd kegyeskedik elfogadni. Persze sok-sok könyörgés és alapos győzködés után.

 

            Újra a telefon után nyúlt. Mindjárt az első csöngetésre felvették a túloldalon.

            - Csipke Józsika, tessék! Minden irányú szolgáltatással állok rendelkezésére!

            - Hagyd a reklámdumát - szólt közbe BB,- és hegyezd a szerszámod!

            - Ó, kedvesem! Hát mégis? Kipurcant a díjbeszedő? Teljesül végre a régi álmom?

            - Nem igazán! Meló van! A négy Törpénél.

            - A négy Törpénél? De  csak a kedvedért, szépségem! Máris indulok. Egyszerre akarják, vagy külön-külön?

            - Állítsd már le magad! Végy egy hideg zuhanyt! Bejárónőre van szükségük.

            -  Boszikám! Eltévesztetted a házszámot! Tudod, hogy én ilyen alantas munkát nem vállalok! Én egy intellektuális ember vagyok! Egy művész, és mint ilyen...

            - Tudom, tudom! De ha befognád a lepénylesődet, akkor végig tudnám csacsogni a közlendőmet. Ez egy fedőnév!

            - Egy fedő micsoda? Tudod, hogy nem tudok főzni!

 

            Basszaboszi közel állt a totális kiboruláshoz, meg ahhoz, hogy  magához nyúljon. Nagy levegőt vett és elszámolt négyig. Itt megállt egy pillanatra, mert a következő szám az istennek sem jutott az eszébe.

            - Kuss, picinyem! Fogod magad, elhúzol a négy Törpéhez, becsöngetsz, mint az új bejárónő, aztán azt csinálsz, amit akarsz. A többit bízd rám!

            - És ha nem megyek?

            - Soha többet nem közvetítelek ki az Óriások országába, de lemondhatsz a lófarkú hercegedről is!

            - Oké, oké, miért nem ezzel kezdted? Szóból ért az ember, még én is! Máris indulok!

 

            Basszaboszi kényelembe helyezte magát és várta a díjbeszedőt, meg a telefont.

            De egyre késett.

            Mind a kettő.

            Igaz, a díjbeszedő üzent a postás galambbal, hogy leragadt a mézeskalács házikóban, ahol Juliska átvette az uralmat, és mindenkit maga alá hajtott.

 

            Eltelt négy nap, öt nap, sőt egy hét is. Kezdett gyanússá válni a dolog. A nyolcadik nap megszólalt a telefon.

            - Boszikám, te édes, te tündér! Bocsika, hogy eddig nem köszöntük meg a legutóbbi küldeményed, de még nem volt érkezésünk - bájolgott a készülékbe tőle teljesen szokatlanul Zsába.

            - Miért, mi a fenét csináltatok? - kérdezte egyre rosszabbodó előérzettel BB.

            - Tudod, megjött a Jozsóka, aztán rögtön elkezdtük győzködni egymást. Egész jól alakultak a dolgok. Aztán amikor mindenki kifogyott a szuflából, akkor megegyeztünk, hogy mi takarítunk, főzünk, mosunk, nyírjuk a füvet, Jozsóka pedig egy igazán méltányos összegért cserébe foglalkozik velünk. Szóval, Öreglány, le a kalappal előtted, meg a Jozsóka előtt! Csonkoltatunk! Majd időnként jelentkezünk egy-egy rövid élménybeszámoló erejéig.

 

            Szegény Basszaboszi!

            Ez az ötlete csődöt mondott. És nem is akármekkorát.

            Bánatában  megkereste a Békakirályt, megcsókolta, és maga is békává változott. 

 

Mese a kisbékáról, akinek nincsenek barátai

(Ennek a mesének igen is sok köze van a valósághoz, és ha valaki magára ismer, az nem a véletlen műve!)

 

            Panka kikerics-kék szemű, szalmaszőke hajú kislány volt. Mosolygása jó kedvre derítette a legzordabb téli reggelt, megnevettette a legszomorúbb őszi falevelet is.

            Egy kellemes, meleg kora-tavaszi napon didergő kisbékát talált a kertben, a kerítés tövében. A még félálomban lévő napocska gyengéden cirógatta a kis árvát. Panka leguggolt mellé, a kezébe vette, megsimogatta.

- Gyere, te kis butus! Hogy kerültél ide? Hideg van még neked itt kint!

- Hagyj békén! Elboldogulok magam is!- dobbantott volna a lábával a

kisbéka, ha nem lett volna még mindig merev a téli hidegtől.

- Ejnye, ne butáskodj már, hiszen mindjárt megfagysz! Gyere, magamhoz veszlek, megmelengetlek, és ha ideér a tavasz, visszaengedlek a kertbe!

- Nem kell! – dühöngött tovább a kisbéka! – A szomszéd kislány sem

sajnált, amikor kidobott! Túléltem, majd túlélem ezt is!

Panka csak mosolygott az akaratos kisbékán. Két tenyerébe fogta, melengette egy kicsit, majd visszatette a hideg kőre.

- Tényleg ezt szeretnéd? Itt akarsz maradni? Nézz föl az égre! Látod azt

a sötét felhőt? Hamarosan ideér, és nem pattogatott kukorica fog belőle hullani, az biztos!

Panka úgy tett, mint aki menni készül. A kisbéka elgondolkodott. Ő is

látta a sötét felhőket, és cseppet sem kívánta a saját bőrén megtapasztalni, hogy milyen is a hóesés. Pláne egy kis jégesővel kísérve!

- Mit is mondtál? – kiáltott Panka után. – A szomszéd lány küldött, hogy

bocsánatot kérj?

Panka jót mosolygott, de nem mutatta.

- Segíteni szeretnék! Nagybéka vagy te már ahhoz, hogy eldöntsd,

elfogadod-e!? Ne félj, én nem bántalak! Bennem megbízhatsz!

- Senkiben nem bízok, vedd tudomásul! És meleg van a szobában? És más sem fog bántani? – pislogott bánatosan a kisbéka, és félszemmel a sötét felhőket nézte.

- Gyere nyugodtan! Nézz szét! Ha nem tetszik, még mindig visszajöhetsz, ha kisütött a nap!

            Panka óvatosan a tenyerére vette és bevitte a szobájába. Kényelmes, puha ágyat vetett neki, finom falatokat tett eléje. Megetette, megsimogatta. A kisbéka békésen átaludta a vihart.

            Gyönyörű, napsütéses reggelre ébredt. Azonnal kiugrándozott a kertbe. Élvezte a Napocska simogatását. Megnézte a nyíló virágokat, beszélgetett a méhecskékkel, a verebekkel.

            Panka is felébredt. Rögtön a kisbéka ágyához sietett. Üresen találta.

            - Ejnye, ejnye! – dünnyögött Panka. – Azért elköszönhettél volna! Na nem baj, legalább túlélted a vihart!

            Kisbéka egész nap vígan ugrándozott a kertben, az árok partján, a domboldalon. Panka az eszébe sem jutott. Ám estefelé kezdett hideg lenni.

- Vajon hol fogok ma aludni? – kérdezte a méhecskéket.

- Mi a virágok kelyhében alszunk, de te ahhoz túl nehéz vagy! – mondták a kis mézgyűjtők, és magára hagyták a kisbékát.

- Tegnap este hol aludtál? – kérdezte a veréb, aki a cseresznyefa alsó ágán üldögélt.

- Pankánál, bent a szobában. Puha, meleg ágyikót készített, finom falatokat adott, megsimogatott.

- Hát akkor aludj ott ma is, te buta! – csóválta a fejét a veréb, és otthagyta a kisbékát egyedül.

A kisbéka rántott egyet a vállán, és visszaugrált a házhoz. Egyenesen odament, ahol reggel még az ágyacskája állt.

- Szia, Panka, megjöttem! Ugye, ma is alhatok nálad! Olyan hideg van odakint! Ugye, nem akarod, hogy megfagyjak!?

- Gyere, te kis butus! Reggel igazán szólhattál volna, hogy elmész! Nem tudtam, hogy mi van veled!

- Mi lenne? Dolgom volt! Megnéztem az odumat is, de még nem lakható! Maradhatok? Vagy te is kidobsz, mint a szomszéd kislány? Végül is én csak egy kisbéka vagyok!

            Panka nem tudott haragudni rá.

- Gyere, itt az ágyad. Éhes vagy? Kérsz valami finomat?

- Nem, csak aludni szeretnék!

Ezzel bevackolta magát és már aludt is. Panka mosolyogva nézte. Fura

egy kisbéka. Nem egyszerű eset. De olyan aranyos! Talán ha azt látja, hogy mindig visszajöhet hozzá, kedvesebbé válik. Egyszer még barátok is lehetünk! – ábrándozott Panka.

Másnap reggel azonban megint hűlt helyét találta a kis ugribugrinak. Végre először enyhe volt az éjszaka. Nem is került elő a kisbéka. Másnap, sőt, harmadnap sem. Negyedik nap viszont már korán reggel ott ugrált Panka ágya előtt.

- Kelj már, fel! Segítened kell nekem! Ki kell takarítani az odúmat! Ki is kell csinosítani! Vendégeket várok! De egyedül nem győzöm a sok munkát! Segíts már!

            Panka lassan nyitogatta a szemét, még álmos volt, aludni szeretett volna.

- Hát te hogy kerülsz ide? Három napja nem láttalak! Már megint úgy mentél el, hogy nem szóltál egy árva szót sem!

- Nem tartozom neked beszámolással! Ha a terhedre vagyok, már megyek is tovább! Én úgyis csak egy nyomorult kisbéka vagyok, akit a tél kellős közepén kidobtak! Azt mondtad, te nem fogsz bántani. Azt hittem a barátom vagy! Hagyj csak magamra te is!

            Ezzel a kisbéka lehorgasztotta a fejét, és elindult kifelé az ajtón. Panka újfent megsajnálta.

- Hát persze, hogy a barátod vagyok! Na, gyere, mondd, miben segíthetek!

- Ki kell csinosítani az odúmat, itt-ott meg is kell foltozni. Estére vendégeim lesznek! Ott a helyed neked is! Ugye segítesz?

- Hát persze, hogy segítek! Gyere, mutasd az utat!

Panka egész nap egyedül takarított, csinosított. Kisbéka mindjárt reggel

elrohant, hogy van egy kis dolga, de csak nem akart előkerülni. Panka elkészítette az ünnepi vacsorát is, megterített, és türelmetlenül várta kisbékát. Szeretett volna még a vendégek megérkezése előtt hazamenni, kicsinosítani magát. Már erősen végét járta a türelme, amikor kisbéka előkerült.

- Jaj, de szépen megcsináltál mindent! Milyen ügyes vagy!  - dícsérte kisbéka Pankát. – Nagyon köszönöm neked! Igazi jóbarát vagy Panka! – lelkendezett. – De most már nagyon fáradt lehetsz, itt az ideje, hogy hazamenj lefeküdni. Különben is mindjárt jönnek a vendégeim!

            Panka megütközve nézett kisbékára.

- Szívesen maradnék! Hiszen meg is hívtál- próbálkozott keserűn.

- Á, úgysem éreznéd jól magad! Menj csak, pihend ki magad! Majd kereslek!

Panka hazament, lefeküdt az ágyacskájára és sírva fakadt.

Másnap reggel gyönyörű mezei virág csokrot hozott az erdei postás, aki elújságolta, hogy hétországra szóló vigalom volt a kisbékánál, aki még most is takarít, meg mosogat, és azt sem tudja, hol áll a feje. Azért nem is hozta személyesen a csokrot, mert nincs rá ideje.

            Panka elhatározta, hogy virágcsokor ide, virágcsokor oda, megmondja a magáét a kisbékának. Ez így nem mehet tovább. Elindult a kerten át az odúhoz. De nem talált otthon senkit. Hagyott hát egy üzenetet az ajtófélfán, és hazament.

            Kisbéka megint napokig nem jelentkezett. Panka hiába hagyott újabb üzenetet, hogy beszélni szeretne vele, semmi sem történt. Egy darabig nagyon bánatos volt, de szép lassan kezdte elfelejteni a kisbékát.

            Mígnem beköszöntött az ősz. Hűvös szél fújt, görgette a lehullott leveleket. Délután már az eső is esett. Estére meg rendszeresen olyan hideg lett, hogy látszott az ember lehelete.

Egyszer csak kopogtattak Panka ajtaján.

- Ki lehet az? – kukucskált ki a résnyire nyitott ajtón Panka.

Kisbéka állt a küszöbön.

- Szia, Panka! Nagyon hideg van már kint! Hűvös az idő ahhoz, hogy az odúmban aludjak. Ugye, aludhatok nálad?

            Panka alig jutott szóhoz. Csak csodálkozott. Aztán megrázta a fejét, és halkan, de nagyon határozottan azt mondta.

- Nem kisbéka, nem alhatsz nálam. Sem ma, sem holnap, sem máskor.

- Tessék? – hüledezett a kisbéka. – Ebben  a hidegben kidobsz? És még te mondtad, hogy bízzak benned nyugodtan, hogy a barátom vagy? Szép kis barát! Tudod mit? Nincs szükségem ilyen barátra!

Panka szó nélkül becsukta az ajtót a kisbéka orra előtt. Már nem sírt, csak csodálkozott. 

 

Oldal: szórakozás
Jump Africa - üzlet, politika, kultúra, gasztronómia, sztorik - © 2008 - 2024 - jumpafrica.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat